A téma még mindig ugyan az nagyjából. Pasik és nők. Kapcsolat, és szakítás.Az emberek szerint minden okkal történik, és ezek az emberek általában a nők. Mégpedig olyan nők, akik épp túl vannak egy szakításon. Úgy tűnik, hogy a férfiak akár egy árva szó nélkül is képesek kiugrani egy kapcsolatból. Általában a nők számára csak két vég lehetséges. Az egyik a mindent vivő nagy szerelem, majd ennek végkifejlete, az esküvő, a másik pedig a tanulság levonása. De vajon azért keressük a tanulságot, hogy ne fájjon annyira?Ha egy pasi csak úgy eltűnik az életedből, ha egy egyszerű, átlátszó kifogással lép le, vagy ha bevallja, hogy neki mégis az exe kell… Először mindig azt fogod végiggondolni, hogy te, mit is rontottál el?! De gondold végig, biztosan te rontottál el valamit? Persze, mindenhez két ember kell, de ha az egyik nem tesz hozzá semmit a kapcsolathoz, hiába tesz bármit is a másik. Mérlegeld végig a kapcsolatod. Tényleg szeretett, és ez a szeretet elmúlt, vagy csak egy eszköz voltál számára valamihez, esetleg végig csak kijátszott, de te nem láttad a fától az erdőt? Persze, úgyis hibáztatni fogod magad abban, hogy naiv voltál, hogy nem vetted észre azokat a bizonyos „ jeleket” De az semmiképpen se jusson eszedbe ( főleg ha nem te akartad a szakítást), hogy nem szeretted eléggé. Nem lehet valakit eléggé vagy simán csak kevésbé szeretni. Szeretni lehet valakit egy kapcsolatban, vagy nem szeretni. A szeretethez jobb esetben viszontszeretet is jár…igen, jobb esetben.

"Valahányszor azt éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek, történt valami, ami a földre nyomott. Azt kérdeztem magamban: de miért? Talán arra ítéltettem, hogy mindig megközelítsem a célszalagot, de sohasem szakíthassam át? Isten ennyire kegyetlen volna hozzám, és csak azért engedi látnom a pálmákat a horizonton, hogy a sivatag közepén szomjan haljak? Sok időbe telt, mire megértettem, hogy valójában nem erről van szó. Életünk során azért ütközünk bizonyos akadályokba, hogy visszataláljunk Személyes Történetünk igaz útjára."

Két különbőzö királyság királylánya és királyfija találkozik
egymással, megküzd a királyfi a sárkánnyal, a fekete állarcos
lovaggal, boldogan élnek...és azt azt érzi mondern királylány, hogy
megtalálta azt királyfit akinek szuper képességei vannak, és akiért
laposra könyökölte a könyökét a vártoronyban.
Ez a királyfi tudja kattogtatni az állkapcsát, O-t csinálni a
nyelvéből, pont annyira bolond mit amennyire lennie kell, és ami a
legfontosabb, (elvileg) ő is viszont szereti a királylányt.
Persze mint tudjuk, Andersen már meghalt elég régen... és itt az ideje
felébredni a meséből, és kinézni a rózsaszin köd alól.
A királyfi közli a királylánnyal, hogy bár szereti, de nem tudja
valójában mit is szeretne, nem tud dönteni, hogy a szabadságot
szeretné, vagy az elkötelezettséget, és igazából egy régi királylányt
sem tud elfelejteni, vagyis nem zárta még be azon királyság kapuját
végleg. A királylány szíve pillanatok alatt összetörik, és egy mese
világ omlik össze benne.
A királyfi megigéri a királylánynak, hogy hamarosan választ fog neki adni.
És most jön az a nagy kérdés, hogy mit is csinál ilyenkor egy okos
királylány, aki szereti nagyon a királyfit?!
Esetleg a királylány otthagyja a királyfit, és ugy gondolja, hogy ha
már ezen gondolkoznia kell, akkor régen rossz?! Talán ezt kellene
tennie a királylánynak, de erősebb az az érzés amit a királyfi iránt
érez.
Vagy a királylány kivárja , hogy mit válaszol a királyfi, és elfogadja
a válaszát/ döntését?! Esetleg ne foglalkozzon a királyfival mig nem
dönt, de csendben,m mégis remélje, hogy a királyfi visszatér?!
Az általam ismert királylány ugy döntött, hogy a királyfinak megvárja
a válaszát, és próbál nagyon erős, és bátor lenni. Sosem adta fel a
királylány, és soha nem hagyta, hogy mások gyengének lássák, igy hát
ezt most sem hagyhatta. Kifelé mindenkire mosolygott, és azt mutatta,
hogy minden rendben volt, pedig a szívében óriási viharok dúltak.
...és a királyfi megadta a választ. Nem tart igényt a királylányra. A
lány értetlenül állt, nézett maga elé, és látta maga előtt az együtt
töltött napokat, mikor mindenen nevettek, együtt csattogtattak
állkapcsot, és főztek. Könny szökött a szemébe, de megpróbálta
megérteni a királyfit is, és akármilyen nehéz is volt, elfogadni a
döntését. Tudta a királylány, bármennyire is ellenkezne a királyfi
döntése ellen, még rosszabb lenne.
Elhatározta a királylány, hogy annyi csalódás, és bánat érte
mostanában, és mindig felállt a földről, igy most is felfog állni, és
erősebb lesz mint ezelött. Még most fáj neki a seb, amit az esés
közben szenvedett el, de minden erejével azon lesz, hogy begyógyuljon
a sebe.
Bezárja ismét a királysága kapuját, kikönyököl a vártoronyba, és várja
az újabb királyfi jelöltet. De titkon reméli, hogy a királyfi megvívja
a maga csatáját, és újra kiszabadítja.
Happy end? Na az nincs... De köszöni a királyfinak a sok szép percet,
a sok nevetést... nem haragszik a királyfira, nincs miért. Tanulsága a
mesének, hogy soha nem add oda a szíved egy olyan királyfinak, aki még
nem zárta be az előző meghóditott vármegye ajtaját.

Újra elkezdem írni a blogom! :) kicsit másképp, kicsit másabb témákkal...:)

Viccesen hangozhat, de talán ez a mellékhatása annak, hogy mostanában
rákattantam a Szex és New York-ra! Igen, én is pórbálok okos lenni hím
téren, illetve elgondolkoztam, hogy mi nők miért azt tesszük, amit
éppen teszünk. Vajon tényleg annyira bonyolultak a férfiak, és ők is
kombinálnak, vagy egyszerűen csak teszik amit, és ők nem gondolják túl
a dolgokat, hanem ösztönből cselekednek?!
Ma elég sokat beszélgette hímnemű ismerőseimmel, és arra jöttem rá,
hogy igenis, ahány pasi, annyi féle gondolkodás. Vagyis őket inkább
befolyásolja a baráti társaság. Ha a baráti társaság nagy része azt
mondja, hogy jöjjenek a nők sorba, és csak szex, aztán, majd ha az
egyikben megfog valami, akkor majd ott leállok, akkor mindenki így
fogja gondolni. Jó, oké, lehet vitatkozni velem, hiszen azt mondják a
pasik, hogy na, ezt minden pasi így gondolja. De nézzen mindenki a
szíve mélyére. Van olyan, aki úgy érzi inkább, hogy én csak azért is
várom az igazit, és nem csak lyukra játszom; vagy van, aki tényleg az
előbb említett típushoz tartozik, és úgy van vele, hogy kiélvezi az
élet adta lehetőségeket; és van az a kategória, aki valóban
gátlástalan, és semmi más nem érdekli, csak hogy lyukat találjon.
És igazából egyik típust sem lehet elítélni. Mindennek meg van a maga
oka. Hiszen az első szerelemkor még mindenki szent volt, és mindent
megtett volna az akkori nagy Ő-ért. Aztán talán mindenkiben
megváltozott valami. Csalódott. Ki kisebbet, ki nagyobbat, de egy
közös, csalódtak. A csalódást mindenki másképp dolgozza fel. Van olyan
pasi, aki elmegy inni a haverokkal, megdug 1-2 nőt, és elhatározza,
hogy soha többet nem kezd bele komoly kapcsolatba (az már más kérdés,
hogy ezen elméletét meddig tartja meg); vagy van az a típus, aki
inkább otthon marad, és átgondolja a dolgait, hogy talán ő
elronthatott valamit.
Mint remélem sikerült érzékeltetnem, minden pasi más. Őket sem lehet
sztereotípiákba sorolni! Mindenki egy külön egyéniség, és mindenki
különbözően reagál különböző élethelyzetekre. Persze egy pasi hamarabb
túllép egy csalódáson, mint egy nő, de mivel a női nem sokkal
ragaszkodóbb, ez talán érthető is. És el lehet hinni nekem, hogy a
pasik is elgondolkoznak a kapcsolatuk miértjén, ugyanúgy visszavágynak
egy régi párjukhoz (akkor is, ha ezt nem mondják ki), és igenis a
lelkük mélyén ők is védtelenek, és ugyan olyan sebezhetőek, mint a
nők.
Talán előző mondataimmal nem árultam el nagy titkot. Aki viszont
ismer, most furcsán néz, hogy basszus, hát annyi csalódás érte
mostanában, és nem a pasikat ócsárolja, hanem még védi is őket?! Hát a
válaszom az ilyen reakciókra az, hogy igen, védem őket! Hiszem, hogy
mindegyik kis kalandnak vagy kapcsolatban így kellett vége lennie, és
mindegyikből tanultam valamit.
Attól a pasitól, aki egyik napról a másikra eltűnt, és talált magának
egy másik barátnőd, azt tanultam, hogy a szép alma is lehet belül
férges, és kicsit fenntartással kell kezelni a másikat. Viszont neki
volt egy barátnője, akivel már viharos volt a kapcsolatuk, és miután
engem megismert, hagyta ott a barátnőjét. És örülök neki, hogy
otthagyta, akkor is, ha nem velem van most a srác. Hiszen így könnyebb
volt egy rossz kapcsolatból kimásznia, és mint tudjuk, nincs annál
rosszabb, ha valaminek nem tudod kimondani a végét. Ezt a pasit
emberileg szeretem a mai napig, és mindig mosolygok, ha eszembe jut,
vagy meglátom. Hiszen kaptam tőle is gyönyörű perceket, bókokat, és a
kedvenc csokim! 
Aztán a műtétem és nagy lelki válságom után az első pasi, akivel az új
életem elkezdtem. Hát igen, ő mindig a szívem csücske marad. Talán
neki köszönhetek a legtöbbet. Megtanította, hogy ne másoknak, hanem
magamnak akarjak megfelelni, hogy annyit vállaljak, amennyit bírok, és
ő okozta a legnagyobb fájdalmat is. Nem engedte, hogy szeressem, pedig
ragaszkodtam hozzá, hiszen ő segített nekem mindet újra kezdeni, vagy
inkább onnan folytatni ahol abbahagytam.
Talán elég ezt a két férfit felemlegetnem, hogy érthetővé váljon,
mindenkitől tanulunk valamit. Persze ócsárolhatnám mindkettőt. Az
egyiket, azért mert szó nélkül lelépett, a másikat, meg azért mert nem
szeretett, és azon volt, hogy megutáljam.
Minden kapcsolatnak vége kell, hogy legyen valahogy. Van, akinek egy
kapcsolatot sikerül szépen lezárnia, és van, akinek külön érzéke van
ahhoz, hogy minél csúnyábban távozzon egy kapcsolatból.
Aztán esetleg elhatározza a sérült fél elhatározza, hogy nem kell neki
egy ideg a másik féllel hosszú kapcsolat, vagy semmilyen kapcsolat.
Tartja magát az elvéhez, amíg tudja, de közben valahol legbelül
reméli, hogy jön valaki, valaki, akivel minden újra szép lesz, és
érdemes lesz, arra hogy szeressék. Hát ilyenek a pasik… ilyenek
vagyunk mi emberek. Egy közös bennünk. Szeretnénk szeretni, és
szeretnénk ha szeretnének.
Szeretet. Mi is a szeretet? Egy érzés, egy cselekvés? Talán egy
cselekvés. Ha igazán szeretünk valakit, nem várunk viszontszeretet.
Már akkor szeretünk mikor a másik, még nem szeret, és még akkor is
szeretünk, mikor a másik már nem szeret. Ha szeretünk valakit, akkor
az okozza számunkra a legnagyobb boldogságot, ha ő boldog. :)