Újra itt az önjelölt Carrie Bradshew. Igen újabb okossággal, vagyis okosságnak vélt tudományos véleménynyilvánítással.
Azt olvastam valahol, hogy nem kell minden szerelmi történetnek regénynek lennie, hiszen lehet egy novella is épp oly’ izgalmas. Talán van ebben valami, csak mikor az ember lánya nagyot csalódik, akkor hirtelen, rögtön nem tudja így felfogni a történteket. Akármilyen okos, és harcedzett az alany, az állítmányért fájni fog a szíve egy darabig, és igencsak tragikusan fogja fel a történet végét. Egy szerelmi tragédiát mindenki másképp él meg. Van, aki őrjöng, dühöng, és megpróbálja magát visszakönyörögni, bár azt hiszem ez a legrosszabb dolog, amit tehet a sérült fél. Van olyan, aki fontormányosan megpróbálja visszahódítani a másikat, és eltökélten küzd. Talán ez sem a legjobb, hiszen így magunk verjük csak át, és esetleges illúziókba kergetjük magunkat, és amikor kitisztul előttünk minden, nagyon nagyot tudunk esni, és az már nagyon tud fájni. Esetleg az is lehet, hogy van olyan, aki rögtön keres egy másik embert, akivel elfelejtheti az előzőt. Hát, igazából ebben valahogy több jót látok, kivéve akkor, ha még valóban szereti az előző embert, és kihasználja szegény áldozatot azért, hogy fájdalmat okozzon az előzőnek. Itt akkor van nagy pofára esés, ha a kijátszott félt nem érdekli, az hogy kinek kije van, hiszen ő ár túllépett az egészen.
És jön még egy számomra ismert faj, aki megpróbálja magában kielemezni a dolgot, meg is sirathatja a kapcsolatot, ha az számára sokat jelentett, de nem próbálja minden áron visszaszerezni a másikat, nem csinál színjátékot, hanem próbálja onnan folytatni, ahonnan abbahagyta. Talán egy –egy kisebb próbálkozást tesz, de ha nem látja értelmét, békésen elvonul. Hiszen tudja, ki menni akar, azt hagyni kell, ha meg úgy van megírva a sorsnak nevezett nagykönyvben, majd visszatér. Ha nem haraggal zárult le egy kapcsolat, akkor nem igazán van értelme a kitörő hisztinek, a világvége hangulatnak. Próbálja meg azt nézni az alany, hogy igenis, voltak szép percek, és talán azt is észrevehetnénk, hogy nem csak rosszat kaptunk a másiktól, hanem esetleg tanultunk is a másiktól. Minden kapcsolatból tanulhatunk valamit.
Nekem egy királyfi egyik percről a másikra jelentette ki, hogy mégsem kellek neki, nem zárta le az előző kapcsolatát. Fájt a kijelentése, és valóban, fizikai fájdalmat éreztem, de próbáltam úgy felfogni, hogy oké, jobb hogy ez most derült ki, és nem később, mikor még jobban beleszerettem volna. A világba tudtam volna kiáltani, és nem értettem, hogy miért megint velem történik ilyen. Olyan érzés volt, mikor kicsinek nagyon hiszel valamiben, és egyszer csak valaki az arcodba vágja, hogy minden hazugság volt. Mégis megpróbálom úgy felfogni, hogy ez is csak egy próba volt. Próba az élettől. Az utamba ejtett a sors egy olyan pasit, aki rádöbbentett, hogy nagyon jól meg kell ismerned valakit ahhoz, hogy egy kapcsolatba belemenj, és ha az exével példálózik neked, lehet, nem árt gyanakodnod…..
"Amikor súlyos érzelmi válságon vagy túl, ne a nehéz pillanatokra emlékezz, hanem arra gondolj, milyen jó, hogy ezt az akadályt is legyőzted. (...) Örök életedre vésd az eszedbe a jó dolgokat, amik a nehézségekből születtek. Ezek bizonyítják, hogy erős vagy, és önbizalmat adnak, hogy ezután bármilyen akadályt át tudj ugrani."
"Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod."
"Olykor megtörténik, hogy aki addig a harcos oldalán harcolt, egyszer csak az ellenségévé válik. A harcos első reakciója a gyűlölet, de tudja, hogy a vak katona veszít a csatában. Ezért inkább az együtt töltött kellemes időszakra gondol, s próbálja megérteni, mi vihette egykori szövetségesét erre a hirtelen döntésre, s vajon milyen keserűségek gyülemlettek fel a lelkében. Keresi az okát, hogy társa miért tett le közös szándékukról. Senki sem egészen jó vagy rossz. A fény harcosa erre gondol, amikor látja, hogy új ellenségre tett szert."
"Minden harcos érzett már félelmet egy-egy csatától. Minden harcos csalt és hazudott már életében. Minden harcos indult már el olyan úton, melyet nem neki szánt a sors. Minden harcos szenvedett már jelenléktelen dolgok miatt. Minden harcos érezte már, hogy nem igazi harcos. Minden harcos követett már el hibát spirituális küldetése teljesítése közben. Minden harcos mondott már igent, mikor nemet akart mondani. Minden harcos bántott már meg olyan embert, akit szeret. Éppen ezért a fény harcosa: mert keresztülment mindezen, és mégsem vesztette el a reményt, hogy lehet jobb, mint az adott pillanatban."
