Szia kedves blogomba tévedő!... :)

Egy barátnőmről ma tudtam meg, hogy van blogja... azt mondta, hogy eleinte ő is hülyeségnek gondolta,de utánna rájött, hogy talán segíthet ha kiírja magából az érzelmeit...hát én is megpróbálom... Bízom benne, hogy jobb lesz...

Hol is kezdjem?! Talán ott, hogy 2 hete szerdán felhívott egy srác, akit csak látásból ismertem, és a volt barátom barátja, hogy szeretne megismerni, és jó lenne találkozni. Belementem a dologba, hiszen nem volt közömbös a srác számomra... Szombatra beszéltünk meg randit, de addig is sokat beszéltünk telefonon. Nagyon kedves volt, és örültem, hogy talán olyasvalakit találtam aki majdnem anniyt tud beszélni mint én. :) Szombaton találkoztunk, megismertem a keresztszüleit, elmentünk discoba ahol a haverjait is megismertem...és minden jó volt. Másnap is találkoztunk...és mikor együtt voltunk, kettesben minden rendben volt. Kedves sms-ek,szép ígéretek... Egy hét alatt minden másnap találkoztunk, és minden rendben volt.
Viszont szombat óta valami megváltozott... szombat óta mikor hivtam vagy hívott mindig csak annyit mondott hogy majd csörög hogy mikor találkozzunk... Ma este fel sem vette a telefont. :( Gondoltam elmegyek sétálni a városba, hátha kitisztul a fejem... Sétáltam és a plus-nál megláttam amint egy csajjal beszélgetett. Elmentem mellette és még csak köszönni sem köszönt... pár perccel később hívtam, és nem vette fel szintén a telefont. :( Mikor megint arra mentem ő már nem volt ott, de a volt barátom biciklije ott volt...így nem volt nehéz rájönnöm hogy együtt vannak valahol, és talán a csaj csak egy ismerőse volt... talán... Hazamentem, és felhivtam az exet hogy vele van e R*?! Azt mondta, hogy nincs vele...gyanús volt innestől a dolog... Gondoltam sportos leszek és biciklizek egyet, megnézem a buszt legalább hogy mikor megy holnap reggel, mert tervem volt hogy strandolok egyet a mellettünk lévő fürdőbe. Mikor a buszpálya udvar sarkához értem megláttam az exem, az állítólagos barátom, és vmi haverjukat... Halál csend és hullaszag... Mintha észre sem venném őket... mentem tovább, megnéztem a buszt... és mikor visszafele jöttem már senki nem volt ott ahol azelött ők voltak... Hivtam volna újra R*-t, de szintén nem vette fel a telefont... Írtam neki, hogy holnap szeretnék vele beszélni...tisztázzuk ezt az egészet... Nos, majd meglátjuk! De tudom, és sokszor tapasztalta, hogy nem éri meg mártirkodndnom...nem érek el vele semmit! Ha menni akar akkor menjen... ha nem akar maradni, akkor nem mi vagyunk a tökéletes párositás egymásnak. Nem mondom azt, hogy szerelmes vagyok belé, mert 1 hét alatt nem lehet valaki szerelmes egy oyanba akit elötte alig ismert...de valamilyen szinten megszerettem... Ő kicsit olyan, mint amilyen én soha nem mernék lenni... Kicsit félvállról vesz mindent, igényli a határtalan szabadságot... Teljesen más mint én...de bíztam benne hogy az ellentétek vonzzák egymást...de ezek szerint ez esetben mégsem...talán túl nagy az ellentét!
Próbálom pozitivan felfogni a dolgot, bár iszonyat nehéz... Te érezted már úgy, hogy legszívesebben üvöltenél, és csak sírnál, és sírnál...de valahogy nem ment..és érezted hogy csak gyűlik benned a feszültség? Ha igen, akkor tudod, hogy most mit érzek...ha nem, akkor tiszta szívből kívánom, hogy ezt soha ne érezd át!
 "Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít. Szerintem ez nem így van. Az agy idővel - hogy megóvja magát - szövetekkel veszi körül a sebet. Így csökken a fájdalom, de a seb megmarad."
"Néha úgy tűnik, hogy álmaink darabokra hullanak kezünk között. Attól tartunk, talán hibáztunk. S mindaz, mit megpróbáltunk oly gyötrelmesen küzdve, mintha örökre kicsúszna kezünk közül."
Holnap folytatom...hátha a holnapi nap jobb lesz, mint a mai volt...:(