Régen jelentkeztem... már volt aki meg is jegyezte, hogy jó lenne ha írnék! Nagyon sokszor elkezdtem, hogy írok valami okosságot megint, de valahogy nem tudtam soha befejezni, hiszen olyanról akartam írni, amit szavakban nehéz kifejezni, amit csak az tud megérteni, aki már átérezte ezt; vagyis az igazi szeretetet.

Megpróbálom az érzéseim leírni, de azt hiszem ebben segítségemre lesz egy-két idézet, hiszen kár lenne azt újra átfogalmaznom amit már már egyszer tökéletesen megfogalmazott valaki más.

Hát kezdjük. Szeretek valakit, valakit, aki a hibáimmal együtt szeret. Persze életükben nagyon sokszor vagyunk szerelmesek, legalábbis azt hisszük, hogy azok vagyunk... Mindig azt keressük, aki mellett örökre biztonságban érezhetjük magukat, aki szeret minket, és viszont szerethetjük.

"Néha az ember azt hiszi, hogy jön majd valaki, aki magával hoz egy másik világot... Aztán rájössz hogy ő is ezen a Földön él... Pedig pont ez a lényeg... Hogy jöjjön valaki, aki ezen a Földön él... És hozzon el egy világot... De ne egy másikat, hanem ezt... A miénket... Csak kicsit másképp... Jöjjön valaki, akivel máshogy látod a világot... Akivel máshogy éled meg a mindennapokat... Akivel szebbek lesznek az álmos reggelek... És még szebbek az éjszakák... Akivel a percek óráknak tűnnek, az órák pedig perceknek... Aki ott tud hagyni a szívedben valamit, ami akkor is segít szebbé alakítani a valóságot, ha ő nincs melletted..."

„Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.”

„A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket.”

És ha megtalál a szerelem... Nem tudod megmondani miért szereted, talán az az igazi szeretet.

„Van, hogy eljön az a pont, hogy egyszerűen csak szerelmes vagy valakibe. Nem azért, mert az a valaki jó vagy rossz, nem azért, mert valamilyen. Egyszerűen csak szereted. És még csak azt sem jelenti, hogy onnantól fogva ásó, kapa, nagyharang. Ahogy azt sem, hogy soha nem fogjátok megbántani egymást. Egyszerűen azt jelenti, hogy szerelmes vagy, szereted szívedből. Néha azért, amilyen, néha pont annak ellenére. És tudod, hogy az a valaki is szeret téged, néha azért, aki vagy, néha meg pont annak ellenére.”

Azt hiszem boldogabb vagyok, mint valaha. Megtaláltam azt az embert, akiben csukott szemmel megbízom, aki talán úgy szeret, mit engem soha senki. Elviseli a hisztijeim, ha kell mellettem áll, bátorít, támogat, viszont megmondja a véleményét, ha nem ért velem egyet. Elfogad minden hibámmal, és minden jó tulajdonságommal együtt. Azt hiszem, már tudom mi a feltétel nélküli szeretet.

„Szeretet... Mi is a szeretet? Érzelem...? De valóban érzelem? Ennél több... A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés. A szeretet mindig a másik emberért létezik. Nem azért szereti a másik embert, mert \"viszontszeretetet\" vár. Örül a viszontszeretetnek, de nem azért szeret, hogy őt szeressék. A valódi szeretet nem vár a másik szeretetére, már akkor is szeret, amikor a másik ember még nem szeret, és azután is szeret, amikor a másik már nem szeret. Szeretni annyit jelent: adok, nem pedig kapok. Adom önmagamat, adom örömöm, bánatom, érdeklődésem, együttérzésem, barátságom, hálám, értelmem...
A szeretet lényege a másik-centrikus gondolkodás és cselekvés. A szeretet törődő és felelősségteljes. Figyel a másik ember kimondott és kimondatlan igényeire. Szükséges hozzá a másik ember tisztelete. Akit szeretek, annak tisztába vagyok egyéniségével. Őt szeretem, nem egy illúziót, egy képet, és nem azt, akinek szerintem lennie kéne. Ehhez pedig ismernem kell őt.
Nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek. A szeretet lényege, hogy nem függ semmitől. A szeretet elfogadás. A szeretet elfogadja a másikat, ahogy a másik van. Nem akarja megváltoztatni. Megváltoztatni csak önmagunkat lehet. Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül. Szeretni azt jelenti, fény és melegség vagyunk a másik számára. Minél inkább szeretünk és odaajándékozzuk magunkat, annál értékesebb lesz életünk.„

Volt már olyan akit szerettem, de soha nem mertem gondolkodás nélkül rávágni, hogy igen, vele örökre együtt tudnék maradni, képes lennék vele egy közös életre. Legalábbis eddig nem. Betoppant Ő az életembe, egy véletlen folytán, és megfogott benne valami. Eleinte benne is csak a hibákat kerestem, de egy nagyon jó barátom azt mondta, hogy adjak időt neki, és nagyon jól tettem, hogy hallgattam rá. Ő nem egy Casanova külsőre, de hatalmas szíve van, és ami nálam mindig is fontos volt, hogy nem legyen átlagos. Ugyanolyan jövős – menős, megmagyarázós mint én. Szeretem őt minden kis hülyeségével együtt, és talán még soha nem féltem így, hogy valaha is elveszíthetem. Ma már nem tudom elképzelni nélküle az életem. Olyanok lettünk mint a borsó meg a héja. Figyelek rá, óvom mindentől, szeretem, ahogy embert szeretni lehet, és érzem, hogy ő is feltétel nélkül szeret, bízik bennem, és – lehet kis túlzás, de - rajong értem. Ő lett, a nagy Ő. Az egyetlen, az utánozhatatlan, és a legfontosabb.

Egy éve még romokban hevert az életem. Az sem volt biztos, hogy megélem a másnapot, a műtét/ daganat miatt és emellett még keresztapa is élet- halál között lebegett. Aztán keresztapu úgy döntött feladja a harcot, miközben én túléltem a műtétet, amit akkor a világon a legigazságtalanabbnak tartottam, és még mindig tartok a mai napig.

Aztán most egy évvel később itt állok, lehet hogy nem minden a legeslegjobb, de már értem a lényegét keresztapu, és keresztanyu azon kijelentésének, hogy: „Mit ér a pénz, ha szeretet nincs?! A szeret valaki, akkor mindened megvan!” Azt hiszem, nekem már mindenem megvan! :)

És most kicsit emlékezzünk kersztapura... Erős, bátor, nagyhangú, és szeretetreméltó embert volt. Én voltam neki az egyetlen Csöpplánya. Minden nap gondolok rá, és már bánom, hogy nem szerettem, és figyeltem rá jobban! Igazságtalannak tartom azt is, hogy így kellett, hogy ő meghaljon. Én túléltem a műtétet, ő meghalt. Talán megvárta, hogy engem rendben tudjon? Talán az ő élete kellett az én életemért cserében? Talán ez is csak egy durva pofon volt az élettől, hogy fel kell nőnöm? Nem tudom...viszont fáj, hogy ő nincs. Nem lehetett ott a lánya esküvőjén, nem láthatja az unokáit felnőni... :( De tudom, hogy ő mindig itt lesz nekem, nekünk.... fentről néz, és vigyáz ránk! És mindig is hiányozni fog....nagyon....